A Garmint valószínűleg már nem kell bemutatni, a gyártó most két vadonatúj készüléket adott a Venu sorozathoz: az egyik a Venu Sq 2, a másik pedig a Venu Sq
A WhatsApp egy remek alkalmazás, a segítségével tudunk csevegni, vagy akár hívásokat is lebonyolíthatunk az interneten keresztül. Azok, akik rendszeresen használják az alkalmazást és netán Wear OS rendszert futtató
Ha emlékeztek, augusztus 18-án tartott a Realme egy nagyobb bemutatót, amelynek keretein belül leleplezett egy okostelefont, a Realme 9i 5G-t. Abban reménykedtünk, hogy aznap bemutatják a prémium kategóriás Watch
Most már ha az istenek és úgy akarják, idén ősszel bemutatásra kerül a régóta várt Google Pixel Watch okosóra. A készülékről elég sok mindent lehetett hallani, lényegében ismert a
Már mi is beszámoltunk arról korábban, hogy az apple a hamarosan sorra kerülő szeptemberi bejelentésén be fog mutatni egy – jobb híján nevezzük egyelőre így -, strapabíró okosórát, amely
A Mobvoi vadonatúj TicWatch okosórával rukkolt elő, ami a GTH 2 nevet kapta a keresztségben. A készülék mindössze 58 dolláros áron lesz kapható a hazai piacon, ezért a szerény
A Samsung Galaxy Watch 4 okosórák hamarosan egy frissítést fognak kapni, amely apró javítások és fejlesztések mellett elérhetővé teszi a készülékekre az új, Galaxy Watch 5 órákra fejlesztett számlapokat
Kétség sem férhet hozzá veszi hogy a Samsung mérnökei tudásuk legjavát igyekeztek beleadni a nemrégiben bemutatott Galaxy Watch 5 okosórákba, de nagyon úgy néz ki, hogy a Pro modell
Kijelenthetjük, hogy egyre több Wear OS operációs rendszert futtató okosóra jelenik meg a piacon, ennek okán pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a Google igyekszik javítani a felhasználói élményt, illetve
A Huawei Watch GT okosórák sikeresek, éppen ezért a kínai gyártó folyamatosan újabb modellekkel gyarapítja a szériát. A legfrissebb értesülések szerint hamarosan egy friss készülék jelenik meg a sorozatban,