Megérkezett a Huawei Watch GT 4 okosóra, amely kétféle méretben, továbbfejlesztett TruSeen 5.5+ technológiával kerül forgalomba. Az utóbbi érzékelők és algoritmusok egy új csomagját jelenti, amely pontosabb és részletesebb
Tegnap este debütáltak az Apple vadonatúj okostelefonjai, végre befutottak az iPhone 15 modellek, és velük együtt az új okosórák, vagyis az Apple Watch Series 9, illetve a Watch Ultra
Mint azt tudjátok, szeptember 14-én egy barcelonai esemény keretei között a Huawei új okosórákat fog bemutatni, amelyek a szóbeszéd szerint a Watch GT 4 széria tagjai lesznek. A legfrissebb
Ez most kivételesen egy olyan előzetes értesülés, amelynek hitelességét hamar le tudjuk csekkolni, mivel az új Apple okosórák holnap fognak debütálni. A Bloomberg információi szerint az órák új optikai
Az Amazfit kínálata újabb okosórával bővült, amely nálunk, Európában is kapható. A készülék egyebek mellett AMOLED kijelzővel, NFC képességekkel, valamint mesterséges intelligenciára épülő funkciókkal érkezett. Az okosóra 46 mm-es
Nemrég hallhattunk híreket egy érkezőfélben lévő Xiaomi okosóra kapcsán, konkrétan a Watch S3-ról van szó, most viszont ismét feltűnt egy másik modell, a Watch 2 Pro. Úgy látszik a
A Xiaomi új prémium okosórán dolgozik – derítette ki Digital Chat Station, a rangos ázsiai szivárogtató, aki nem volt rest megosztani értesüléseit a kínaiak kedvenc közösségi oldalán, a Weibón.
Ha emlékeztek, a Samsung még május elején bejelentette One UI 5 Watch rendszert, majd a Google egy héttel később hivatalossá tette a Wear OS 4 platformot. A múlt hónapban
A kínai Huawei újabb okosórát készül leleplezni, erre jövő héten, szeptember 14-én, egy spanyolországi eseményen kerül sor. A bemutatót kifejezetten a viselhető eszközöknek dedikálja a cég, a mellékelt kedvcsináló
A Garmin frissítette elegáns okosóráit magában foglaló Venu szériáját a Venu 3 és a Venu 3S modellekkel. Az 500 eurós kezdőárról startoló készülékek a gyártó szokásos egészség- és fitneszkövető