Az idei Apple Watch szíjak már nem lesznek kompatibilisek a jövőre érkező modellel

Friss értesülések szerint a jövőre érkező Apple Watch okosórák valamilyen teljesen újratervezett szíjcsatlakozóval lesznek felszerelve, ami a Kosutami néven ismert szivárogtató szerint azt eredményezi majd, hogy dobhatjuk ki a jelenlegi pántokat, mert azokat nem lehet majd az új modellel használni.

Augusztusban egyébként a Bloomberg újságírója Mark Gurman már beszélt arról, hogy az Apple Watch X valamilyen más módon rögzítheti a szíjakat az okosóra testéhez. A legfrissebb értesülések ugyanezt az információt támasztják alá. Gurman olyan figurákkal beszélt, mielőtt megírta volna cikkét, akik részt vesznek a jövőre érkező Apple Watch készülékek fejlesztésében.

Ezek az illetők azt állították, hogy a jelenlegi mechanizmus túl sok helyet foglal el, amelyet jobban is ki lehetne használni, további belső alkatrészek vagy egy méretesebb akkumulátor számára. Éppen ezért az Apple állítólag egy mágneses pántrögzítési rendszer bevezetését fontolgatja, de azt még egyelőre nem tudni, hogy a jövőre debütáló, és állítólag Apple Watch X névre hallgató készüléken már ezt a megoldást alkalmazzák-e, vagy valamilyen más mechanizmust.

Egyébként az a mechanizmus, ami a szíjakat az Apple Watch órákhoz rögzíti, már 2014 óta teljesen változatlan. Az Apple Watch felső és alsó széle mentén egy-egy nyilás található, amelybe a pántot be lehet csúsztatni, és egy kis rugó segítségével tudjuk azt a helyére kattintani. Amennyiben a készülék alján lévő nyilás melletti gombot megnyomjuk, a pánt kioldódik, és könnyen kihúzhatóvá válik.

Ezen a megoldáson az Apple eddig egyszer sem változtatott, ami azért volt jó, mert az összes Apple Watch esetében használhattuk a korábbi szíjakat, függetlenül attól, hogy melyik generációt birtokultuk, nyilván a tok méretének egyeznie kellett. Nagy valószínűséggel lesznek páran, akik kiakadnak, mint a taxióra, mert az új megoldás bevezetésével gyakorlatilag mehetnek a kukába az eddig gyűjtögetett és szeretett pántok, hiszen azok így teljesen elavulttá válnak. Esetleg el lehet adni őket, mint ahogyan a szivárogtató is javasolja.

Az Apple egyébként nem azért változtat a pántot rögzítő mechanizmuson, mert ki akart tolni a felhasználókkal, hanem mert jövőre szélesebb körű újratervezésnek veti alá az okosóráit. A készülékek állítólag vékonyabb külsőt, nagyobb képernyőket kaphatnak, és a szóbeszélek szerint valamilyen módon képesek lesznek a vérnyomás monitorozására, illetve az alvási apnoét is érzékelhetik majd. A híreket publikáló szivároktatót azért is érdemes komolyan venni, mert ő volt az első, aki azt állította, hogy az Apple az év elején egy FineWoven változatra cseréli le a Modern Buckle bőrszíjat. Erről a bizonyos pántról az első képeket is ő tette közzé a hivatalos leleplezés előtt.

Forrás: MacRumors