Megkezdődött a Redmi Watch 3 Active európai értékesítése, az új készülék a Redmi Watch 3 árának nagyjából harmadáért kapható. A készülék legvonzóbb vonásai közé sorolható az 1,83 hüvelykes megjelenítő,
Az Apple publikálta a szeptemberben érkező watchOS 10 rendszer első béta változatát a nyilvános tesztelők számára, így mi, a nagyközönség tagjai is kipróbálhatjuk az új okosórás szoftvert az őszi
A Honor a mai napon nagyszabású bemutatót tartott, amelynek keretében leleplezte legújabb hajlítható okostelefonját, egy nagyon vagány táblagépet, amely az Apple iPad Pro modellek kihívója is lehet, illetve megérkezett
Szeptemberben debütál a watchOS 10 operációs rendszer, amely az Apple viselhető eszközein fut majd, de amíg erre sor nem kerül, a 9-es kiadás verzióival kell beérni. A fejlesztők is
Egy hölgy a TikTokon osztotta meg követőivel, hogy okosórája leplezte le párja hűtlenségét. A felek eredetileg vészhelyzet esetére szinkronizálták készülékeiket, ám a végén mindebből egy nagy ” leleplezés” lett.
A címben szereplő kijelentés igazából nem újkeletű, mert a Samsung már valamikor 2015-ben levédett egy intelligens gyűrű szabadalmat. Nyilván nem kárhoztatunk senkit, ha erről megfeledkezett volna, hiszen ilyen termékkel
Már csak hetek választanak el bennünket a Samsung következő nagy dobásától, ami a Galaxy Unpacked esemény lesz. A formabontó módon Szöulban tartott a rendezvényen a hajlítható okostelefonok és táblagépek
Számos okosóra debütált a Xiaomi márkaneve alatt az elmúlt évek során, ezek közül a Watch S2 számít a legújabbnak. Az órát sajnos csak a kínai piacon lehet beszerezni, de
Egy friss tanulmány szerint az okosórák segíthetnek a Parkinson-kór diagnosztizálásában, amit így akár hét évvel a tünetek megjelenése előtt is el lehetne csípni. A brit Cardiffi Egyetem demenciakutató intézetének
Akik velünk együtt követik az eseményeket jól tudják, hogy a Samsung hamarosan megtartja soron következő Unpacked eseményét, amelynek keretében vadonatúj hajlítható mobilokat, prémium táblagépeket, és természetesen okosórákat is le