Kaszát kapott a Meta/Facebook okosórája

Állítólag így nézett volna ki

A Facebook – vagyis újabb nevén Meta – sosem igazán a hardveres termékekről volt híres, habár az tény, hogy az általuk gyártott Quest VR-headsetek a legjobb ár/érték arányú megoldások a virtuális eszközök piacán. Ezen kívül rendelkeznek még intelligens kijelzővel és készült egy okosóra is a színfalak mögött. A viselhető eszközből most már nem lesz semmi – derült ki a legfrissebb jelentésekből és a Portal termékcsalád is kaszát kapott.

Nemrégiben lehetett hallani arról, hogy komoly leépítéseket eszközölnek a Metánál, több, mint 11 000 dolgozót bocsátanak el, és a csökkenő dolgozói állomány mellett bizonyos részlegek és fejlesztések is leállnak. A Reuters értesülései szerint a vállalat leállítja a Portal, vagyis az intelligens kijelzők fejlesztését és véget vet az annak az okosóra projektnek is, amiről már hallani lehetett egy ideje.

Az indokok nagyjából ismertek, egyfelől a csökkenő reklámbevételek, másfelől a metaverzum, vagyis a virtuális valóság technológiák nagyobb fókusza áll a dolgok hátterében. Mondjuk ez már csak azért is érdekes, mert a Facebook/Meta Reality Labs részlege, amely ezekért a technológiákért és a kapcsolódó fejlesztésekért felel, már a megalakulása óta veszteséget termel, sokak szerint nem igazán valószínű, hogy az elkövetkezendő években bármikor is nyereségessé válhatna.

Ennek ellenére Mark Zuckerberg ragaszkodik a divízióhoz, továbbra is a Metaverzumban látja a cég jövőjét, így az megmarad, mint a vállalat hosszú távú stratégiájának központi eleme. Vagyis, bár nem lesz Meta-okosóra, véget ér a Portal képernyők pályafutása, a vállalat továbbra is fog kiterjesztett és virtuális valóság eszközöket fejleszteni, gyártani és értékesíteni. Akkor is, ha ezt a döntést nem támasztják alá bevételi eredmények.

A közelmúltban leleplezték le, egészen pontosan a múlt hónapban a „Project Cambria” nevű eszközt, ami végül Meta Quest Próként jelent meg, ez egy kevert valóság headset, brutális, 1500 dolláros vételárért. A készüléket kifejezetten professzionális felhasználásra szánják, bár kérdéses, hogy melyik profi ad majd ezért az eszközét majd 600 ezer forintnak megfelelő összeget.

Egyébként más cégek is terveznek belépőt a virtuális valóságba, állítólag az Apple és a Google is saját VR/AR felszereléssel készül a színfalak mögött, így talán a Meta stratégiája talán nem is annyira meggondolatlan, mint amennyire elsőnek látszik. Valószínűleg ott akarnak lenni az elsők között, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem a Meta fogja elterjeszteni és népszerűvé tenni a Metaverzum koncepcióját.

Forrás: PhoneArena