További méretekben is megjelenik a Samsung Galaxy Ring

Egyelőre nem hallani, hogy mikor jelenhet meg a Samsung Galaxy Ring folytatása, de a legfrissebb szóbeszédek szerint hamarosan két új méretben is kapható lesz a dél-koreai gyártó első okosgyűrűje.

Egy X-en ténykedő bennfentes úgy tudja, hogy a Samsung Galaxy Ring hamarosan megjelenik 14-es és 15-ös méretben. Ez azt jelenti, hogy az eddigieknél vastagabb ujjakkal rendelkező felhasználók is használhatják majd az okosgyűrűt. A két új változat, ha minden igaz, januárban fog megjelenni.

A 14-es méretű Galaxy Ring belső átmérője 23 mm lesz, és az SMQ514 modellszámmal fog érkezni. A 15-ös variáns 23,8 mm-es belső átmérővel bír, modellszáma pedig SMQ515. Az okosgyűrű mindkét új változata 3,2 grammot nyom.

Ezekről az új és nagyobb méretekről először szeptemberben kezdtek el beszélni. Akkor még azt állították a bennfentesek, hogy pár héten belül megjelennek, és valószínűleg volt is ezekben az értesülésekben valami. De úgy látszik, hogy a Samsungnak több idő kellett ahhoz, hogy végre piacra dobja ezeket az új méretváltozatokat (feltéve, hogy valóban szeptemberre volt tervezve az eredeti bevezetés).

Sajnálatos módon a Samsung Galaxy Ring okosgyűrű jelenleg nem kapható Magyarországon. A környező országokba már eljutott a viselhető eszköz, de hogy nálunk miért nem került forgalomba, azt nem tudni. Ha szeretnél magadnak egyet, akkor valahogy külföldről kell behozni, vagy az egyik utazásod alkalmával megvásárolni, ha éppen olyan helyen jársz, ahol forgalmazzák.

Forrás: GSMArena