Jócskán elavult hardverrel debütál a Google Pixel Watch

Valószínűleg már a Google is megunta az állandó szivárogtatásokat, ezért a legutóbbi I/O konferenciáján ha nem is leplezte le teljes mértékben, legalább megmutatta a jelenleg talonban lévő készülékeit, közöttük a régóta pletykált okosórát, a Pixel Watch-ot is. Ez persze nem állította le az iparági bennfenteseket, akik továbbra is szállítják az előzetes értesüléseket a készülékkel kapcsolatban, amelyről most az derült ki, hogy egy igencsak avítt hardver kerülhet a belsejébe, egészen pontosan 2018-ból.

Megerősítést nyert tehát a Google Pixel Watch létezése és érkezése, habár egyelőre hardveres és szoftveres jellemzőket nem árultak el az okosóra kapcsán. A tartozék néhány hónapon belül debütálni fog, a várakozást pedig könnyebbé teszi a folyamatos szivárgás, amely a készüléket övezi. A 9to5Google legfrissebb értesülései szerint az okosóra belsejében a számításokat Exynos 9110 lapkakészlet fogja végezni, ami nem éppen mostani eresztés.

A szóban forgó chipset 2018-as, 10 nanométeres gyártási eljárásra alapul, magában foglal két Cortex-A53 magot és ennyi. Sokkal naprakészebb alternatíva lenne az Exynos W920, ez hajtja ugyanis a jelenlegi Samsung Galaxy Watch okosórákat, egészen pontosan a negyedik generációt. Említett konstrukció sokkal hatékonyabb, 5 nanométeres a csíkszélessége, és jelentősen nagyobb teljesítményű Cortex-A55 magokat dolgoztat.

Szeretnétek tudni, hogy a Google miért alkalmaz egy ilyen régi lapkakészletet egy olyan termék esetében, ami még csak ezután fog megjelenni? A bennfentesek szerint a válasz az, hogy az okosórán már évek óta dolgoznak, és minden eközben eszközölt fejlesztés erre a bizonyos régi chipre alapul. Ha egy másik processzora váltanának, lehetne kukázni mindent, aztán az elejéről kezdeni a fejlesztést, ami további késéssel és csúszással járna. A Google fejesei pedig úgy határoztak, bőven eljött az ideje annak, hogy megvillantsák a Pixel Watch-ot, megengedhetetlen a további késlekedés.

Másfelől amúgy sem lehetne használni az Exynos W920 chipet, mert a Samsung azt nem értékesíti külsős partnerek számára, arról pedig egyelőre nem szól a fáma, hogy a Google ráteheti-e valaha a kezét a chipre, vagy sem.

Forrás: 9to5Google