Szeptember 2-án mutatkozik be a Huawei Watch 6

A Huawei publikált egy videót, amelyben megvillantotta nekünk a szeptember 2-án debütáló Watch 6 okosórát. Az arany, ezüst és fekete színekben érkező újdonság nagyrészt megőrzi az előd dizájnját, de méretesebb érzékelővel és ezáltal pontosabb mérésekkel szolgálja majd új tulajdonosát.

A Huawei megerősítette, hogy a szeptember 2-án Münchenben megrendezésre kerülő Chase the Wild nevű eseményen mutatja be a Watch 6 okosórát. A rendezvényen a kínai gyártó más viselhető eszközöket is leleplez, köztük a Watch GT 7 modellt, valamint a professzionális vérnyomásmérésre tervezett Watch D3-at is.

A kedvcsináló felvétel alapján az óra arany, ezüst és fekete árnyalatokban, szilikon sportpánttal érkezik. A formaterv szinte teljesen változatlan marad: a kerek kijelzőt finoman skálázott, keskeny káva öleli körül, a fémtokozáson pedig egy hagyományos fizikai gomb, illetve egy forgatható digitális korona kapott helyet.

A legfontosabb hardveres módosítás a jobb oldali X-Tap modult érinti, amelynek megnövelték az érzékelőfelületét. A felület érintésével aktiválódnak az eszköz biometrikus érzékelői, így pillanatok alatt elvégezhető az EKG, valamint a pulzus, a bőrhőmérséklet és a véroxigénszint mérése is. A látványos külső változtatások helyett a gyártó idén főként az új szoftveres funkciókra helyezi a hangsúlyt, amelyekről többet a jövő heti bemutatón hallhatunk.

Forrás: Notebookcheck