45 mm-es változatban is megjelenik a Google Pixel Watch 3
A legtöbb okosórát legalább kétféle méretben meg lehet vásárolni, hogy azok illeszkedjenek a rengeteg különböző felhasználói csuklóra. Ugyanakkor a Google okosórái – legalábbis eddig – nem kínálták fel ezt a fajta választási lehetőséget. A legelső, 2022-es, illetve a tavalyi modell is csupán egyetlen méretben, 41 mm-es kiszerelésben volt kapható. Állítólag az idei modell esetében ez megváltozik majd.
A Google Pixel Watch 3 az előzetes értesülések értelmében idén is októberben jelenik majd meg. Az okosórát a keresőóriás ezúttal egy plusz méretben is forgalmazni fogja, ami 45 mm-es lesz. Természetesen a 41 mm-es kiszerelés is megmarad majd. Az új opció elsősorban azoknak igyekszik alternatívát biztosítani, akiknek ez a méret nem volt megfelelő.
Ugyanaz a forrás, amely ezeket a híreket közzétette, azt is állítja, hogy a Google a Pixel Buds Pro 2 vezeték nélküli fülhallgatón is munkálkodik. Egyelőre sem a fülessel, sem az okosórával kapcsolatban nincsenek további Információk, csupán annyit tudunk, hogy érkeznek, az órát pedig nagyobb méretben is meg lehet majd vásárolni. Specifikációkkal, hardveres jellemzőkkel kapcsolatban egyelőre nem tudni semmit.
Mindenesetre hamar itt lesz a Google májusi konferenciája, lehet, hogy azon már felfednek néhány részletet a viselhető eszközökkel kapcsolatban. Illetve nyilván számítunk a szivárogtatók munkájára is, a keresőóriás ugyanis legendásan rosszul őrzi titkait, vagyis szinte bizonyos, hogy mind az okosóra, mind a vezeték nélküli fülhallgató jellemzőit megtudhatjuk, jóval a hivatalos bejelentés előtt.
Forrás: GSMArena