Vezeték nélküli fülhallgató és okosóra lesz egyben a Huawei Watch Buds

Nemrégiben elkezdett keringeni az interneten egy kép, amin egy olyan okosóra látható, amely magában foglal egy pár vezeték nélküli fülhallgatót is. A nem mindennapi kialakítás egy fölöttébb praktikus 2 az 1-ben készülék koncepciójával kecsegtet.

A most kiszivárgott képen igazából nem maga a készülék, hanem annak kiskereskedelmi doboza látható. Mindenesetre a dobozon lévő ábrázoláson jól látható maga a készülék, illetve a henger alakú fülhallgatók, amelyek a számlap belsejében foglalnak helyet. A képek alapján az időmérő eszköz bőrszíjjal és acél kerettel rendelkezik, maga a formaterv általános jellege eléggé hasonlít a Watch 3 szériához.

Mint látható, a készüléken HarmonyOS operációs rendszer fut majd, vagyis annak egy olyan változata, amelyet kifejezetten viselhető eszközökre fejlesztett a kínai gyártó. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy ezt az okosórát láthatjuk, korábban napvilágra került egy render a készülékkel a főszerepben, ezen jól kivehető, hogy miként kerülnek a fülhallgatók az óra testébe. A napvilágra került renderelt képeken a „Conan” nevű koncepció látható, de most már nyilvánvaló, hogy a Huawei órájára utaltak vele.

Nem ez az első alkalom, hogy az elképzeléssel a Huawei kísérletezik, ha emlékeztek ott volt a Talkband is, ami hasonló gondolat mentén lett kifejlesztve. A Huawei egyébként egyáltalán nem zárkózik el az újítástól, az innovációtól, már a Watch GT Cyber is egy érdekes ötlet volt. A nemrégiben debütált okosóra levehető koronával rendelkezik, amelyre szintén nincs példa az iparágon belül.

Visszatérve az itt látható képre: egyelőre nincs hivatalos megerősítés arról, hogy ez a készülék valóban létezne. Így aztán nem tudjuk konfirmálni a kép valódiságát, de arról sem tudunk információval szolgálni, hogy az okosóra mikor és mennyiért fog forgalomba kerülni. Mindenesetre ha már létezik kiskereskedelmi csomagolása, akkor valószínűleg nem sokat kell már várni a Huawei Watch Buds megjelenésére.

Forrás: HuaweiCentral