Rendereken az Apple Watch Series 8

Tavaly, mielőtt bemutatták volna az Apple Watch Series 7 órákat már tele volt az internet mindenféle szivárogtatással, például renderelt képekkel a készülékről. Aztán kiderült, hogy az órák egyáltalán nem így fognak kinézni, most viszont az is, hogy az a dizájn talán mégsem volt teljesen kamu. A legfrissebb értesülések szerint – amelyeket renderelt képanyag erősít meg -, az akkor látott formaterv az idén debütáló okosórák külalakját mutatta be.

Mindenki azt hitte, hogy az Apple Watch Series 7 lapos szélű kijelzővel érkezik, de aztán mégiscsak ívelt, valamint  méretesebb megjelenítővel debütáltak a tavalyi modellek.

Aztán az egyik tevékenységét nemrégiben kezdő szivárogtató, bizonyos ShrimpApplePro volt az egyik első olyan bennfentes, aki az iPhone 14 modellek új dizájnja mellett arról is beszélt, hogy az idei Watch órák teljesen sík képernyővel érkezhetnek.

Hasonló jelentéseket publikált tavaly a FrontPageTech, már előző évben is arról írtak, hogy a szóban forgó dizájn a Series 8 órákkal debütál a 7-es helyett, és úgy néz ki, talán igazuk is lehet. Jon Prosser és csapata most rendereket is készített, hogy láthassuk, vajon miként festenek majd az almás okosórák. A lapos kijelző és az enyhén szögletesebb élek valamelyest kifinomultabbá teszik az Apple Watch Series 8 formatervét.

Persze teljesen biztosak csak akkor lehetünk, amikor az Apple bemutatja a készülékeket. Addig minden efféle szivárogtatást, szóbeszédet és képanyagot érdemes fenntartásokkal kezelni.

Forrás: PhoneArena