Promóciós képeken a Huawei Watch GT 7 széria

Nemrég napvilágra került egy promóciós kép, mely alapján a Huawei már gőzerővel készül a Watch GT 7 modellek leleplezésére. A bemutatóra a feltételezések szerint akár már szeptemberben is sor kerülhet. Bár a dizájn alapvetően változatlan marad az elődökhöz képest, az újdonságok két méretben és számos élénk színváltozatban érkeznek.

Ha a vállalat tartja magát az elmúlt évek megszokott menetrendjéhez, a Huawei Watch GT 7 modellek hivatalos leleplezésére a következő két hónapon belül mindenképpen sort kerítenek. Ezt megerősíti egy kép, amely nemrég a kínai közösségi médiában bukkant fel, ezen állítólag az alapmodell és a Pro változat látható.

Eléggé életlen ez a kép, úgyhogy a finomabb részleteket nem lehet kivenni, de alapvetően a formák az előző generációt idézik. A képek alapján a Huawei Watch GT 7 ismét két méretben debütál, ezüst, arany és fekete fémházzal, amihez fehér, szürke, fekete, sárga, kék és rózsaszín pántokat lehet választani.

A Huawei Watch GT 7 Pro pedig várhatóan ezüst és fekete tokkal, valamint sárga, zöld és fekete pántokkal kerül majd forgalomba. Azt egyelőre nem tudni, hogy az okosórák milyen hardveres újításokkal igyekeznek magukra vonni a figyelmet és a vásárlási vágyat.

Ami a Pro modellt illeti, sejtésünk szerint legalább ugyanolyan vagy még jobb jellemzőket kap, mint a jelenlegi modell. Annak 3000 nites AMOLED kijelzője, EKG-funkciója, fejlett búvárszenzorja és olyan akkumulátora van, amely akár 24 napig is lehetővé teszi a működést.

Forrás: Notebookcheck