Mobilhálózati és GPS-kapcsolattal szerelt gyerekórán dolgozik a Google és a Fitbit

A Google és a Fitbit csapatai állítólag egy olyan, kifejezetten gyerekeknek szánt okosórán dolgoznak, amely egyebek mellett mobilhálózati képességekkel és GPS-kapcsolattal is rendelkezik majd. A Business Insidernél úgy tudják, hogy a munkálatok már javában zajlanak, és a fejlesztés a „Project Eleven” néven ismert a cégen belüli bennfentes körökben.

A nemrégiben publikált, az okosórával kapcsolatos jelentés megjegyzi, hogy az eszközt úgy tervezték, hogy „segítsen az idősebb gyerekeknek egészséges kapcsolatot kialakítani a telefonjukkal és a közösségi médiával”. A készülék valószínűleg több biztonsági opciót is tartalmazni fog a szülők számára, amelyek működéséhez az elengedhetetlen feltételeket a helymeghatározás és a mobilfunkciók fogják biztosítani.

A jelenlegi információk alapján úgy tűnik, hogy az eszköz prototípusát jelenleg képernyő nélkül fejlesztik, ráadásul cégen belül még az az ötlet is felmerült, hogy egy előfizetési szolgáltatást hoznának létre, amely havonta új szíjakat küldene a felhasználóknak.

A gyerekek biztonsága mellett valószínűleg az aktivitás lenne a készülék másik prioritása, a segítségével ösztönözni lehetne a testmozgást és ez egyáltalán nem példátlan a gyerekeknek szánt viselhető eszközök szegmensében, hasonló koncepciót követ a Fitbit Ace 3 is. Ez a bizonyos készülék 2021 márciusában jelent meg, vízálló kialakítással, érintőképernyővel, alvásmonitorozással, vagyis egy újabb változat már akár időszerű is lehet.

A jelentések szerint azonban a készülék megjelenéséig még várnunk kell egy darabig, a debütálás jelenleg 2024-re van kitűzve. Amúgy a fejlesztés neve, a „Project Eleven'” egy utalás a Netflix népszerű sorozatára, a Stranger Thingsre.

Forrás: Wareable