Megerősítettek néhány fontos részletet a Samsung Galaxy Ring kapcsán
Ha emlékeztek, a Samsung tegnap formálisan bejelentette a Galaxy Ring elnevezésű okosgyűrűt a barcelonai MWC kiállításon. Természetesen a gyártó a specifikációkról egy szót sem ejtett, de két nagyon fontos részletet azonban mégiscsak megerősített.
Az FNNews nevű dél-koreai sajtóorgánum beszélt a Samsung MX Digital Health részlegének vezetőjével, és Hon Pak elárult két fontos dolgot a Galaxy Ringgel kapcsolatban. A gyártó munkatársa megerősítette, hogy az okosgyűrű üzemideje 5 és 9 nap között alakul majd.
Egyesek azt hallották, hogy a nagyobb méretű Galaxy Ring modellek méretesebb akkumulátorral lesznek felszerelve, ez azt jelenti, hogy a kisebb Galaxy Ringek inkább az 5 napos üzemidőt fogják hozni, a nagyobbak esetében pedig a már említett 9 nap is összejöhet.
A gyártó egy másik orgánumnak, a The Elecnek pedig azt erősítette meg, hogy a Samsung Galaxy Ring 2024 második felében jelenik majd meg. Ez alapján szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy a következő Galaxy Unpacked eseményen leplezik le a viselhető eszközt.
A várhatóan júliusban megrendezésre kerülő bemutatón hajlítható mobilokat, és táblagépeket fognak a nagyérdemű elé tárni, és ezek szerint még egy okosgyűrű érkezésére is számíthatunk. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Samsung milyen áron tervezi forgalmazni első okosgyűrűjét, de a bemutatóig még ez a részlet is napvilágra kerülhet.
Forrás: GSMArena