Ezért maradnak ki egyes modellek a watchOS 27 frissítésből

Az Apple a legutóbbi fejlesztői konferenciáján jelentette be az ősszel érkező watchOS 27 operációs rendszert. Az új kiadásról több korábbi modell tulajdonosának is le kell mondania: a frissítésből kimarad például a 2022-ben bemutatott legelső Apple Watch Ultra is. Az almás vállalat szerint az új funkciók és a mesterséges intelligencia zökkenőmentes futtatásához elengedhetetlen a frissebb hardver.

A szeptemberben érkező watchOS 27 esetében némileg szűkülni fog a támogatott okosórák köre. A leginkább meglepő az, hogy az eredeti Apple Watch Ultra is kiesik a pixisből, de a Series 8 és a régebbi, illetve az SE 3 előtti modellek is lemaradnak az új főverzióról.

Ezek a készülékek ősztől már csak a legszükségesebb biztonsági frissítéseket kapják meg, de szerencsére továbbra is párosíthatóak maradnak a legújabb iPhone-okkal. A szóban forgó órák támogatásának megszűnése állítólag a jövőt szolgálja. Mindjárt meg is magyarázzuk, vagyis inkább ráhagyjuk Cait Dooleyra, az Apple munkatársára, hogy megvédje az Apple döntését.

A termékmarketing menedzser hardveres korlátokkal indokolja a frissítés elzárását a régebbi modellektől. Az új operációs rendszer ugyanis olyan erőforrás-igényes funkciókat hoz magával, mint a Siri AI és a koppintásos gesztusvezérlés. Az Apple álláspontja szerint a maximális és zökkenőmentes felhasználói élményhez az Apple Watch Series 9, az Ultra 2, az SE 3 vagy az ezeknél újabb modellek számítási képességére van szükség.

Forrás: GSMArena