Az Apple Watch Series 9 órákat vadonatúj processzor hajtja majd

Az Apple Watch Series 8 órákat tavaly egy úgynevezett S8 chippel dobták piacra, ami sokban hasonlított a korábban alkalmazott, viselhető eszközökbe szerelt lapkákhoz. A legfrissebb értesülések szerint az almás órák következő generációját már olyan chip fogja működtetni, ami nem a korábbi megoldások újrakiadott változata lesz, hanem egy valóban új konstrukció.

A friss információk Mark Gurman újságírótól, a Bloomberg munkatársától származak, aki valahonnan betekintést szerzett a hónapok múlva debütáló Apple Watch Series 9 fejlesztési folymataiba. A zsurnaliszta úgy tudja, az okosórák belsejébe kerülő chip alapjául ugyanaz az A15 SoC szolgál majd, amely az iPhone 13 modellek burkolata alatt is szolgálatot teljesített. Azt egyelőre nem tudni, hogy az órák szilikonja miben fog különbözni a mobilokban duruzsoló A15-höz képest, de a Watch 9 modellek vélhetően gyorsabban és stabilabban fognak működni, mint eddig valaha.

Persze a hardver nem minden, kell a jó szoftver is ahhoz, hogy egy adott eszköz kiemelkedő felhasználói élményt nyújtson. Ez a bizonyos szoftver a watchOS 10 operációs rendszer lesz, amelynek leleplezésére az idei WWDC konferencián lehet majd számítani. A rangos eseményt június 5. és 9. között tartják majd és állítólag több hardveres bejelentésre is számítani lehet az ideje alatt, vagyis nem csupán szoftverrel rukkolnak majd elő az almás cég munkatársai.

Forrás: GSMArena