Az Apple előzetesen kivonja a forgalomból a Watch Series 9 és a Watch Ultra 2 okosórákat az USA-ban
Az Apple ezen a héten előzetesen kivonja a forgalomból a Watch Series 9 és a Watch Ultra 2 készülékeket az amerikai üzletekből, ezzel megfelelve a Masimóval folytatott szabadalmi vitára született ITC ítéletnek. A határozat megtiltja az Apple számára, hogy ezeket a készülékeket december 21-én 15 óra után a weboldalán, valamint december 24-től a boltokban értékesítse az Egyesült Államok területén.
A Masimo azzal vádolta meg az Apple-t, hogy az az orvosi eszközöket gyártó cég technológiáját használja a szóban forgó okosórák véroxigénszint-mérő érzékelőiben. Nikki Rothberg, az almás vállalat szóvivője szerint a vállalat határozottan nem ért egyet a végzéssel, és állítása szerint mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a viselhető eszközök visszakerüljenek a boltok polcaira.
Az orvosi eszközöket gyártó Masimo két keresetet is benyújtott az Apple ellen, az egyiket az amerikai kerületi bíróságon, a másikat pedig az ITC hivatalánál. A döntést Joe Biden amerikai elnök megvétózhatja, de ilyesmire nagyon ritkán kerül sor. 2013-ban volt utoljára ilyesmire példa, amikor az akkori államfő, Barack Obama megvétózta az iPhone 4-re vonatkozó behozatali tilalmat.
A döntés nem érinti az eddig eladásra került készülékeket, azok ezután is működni fognak, és teljes körű technológiai támogatást fognak kapni. A határozat azokra a készülékekre sem vonatkozik, amelyeket a kereskedelmi partnerek értékesítenek, vagyis a BestBuy, vagy az Amazon továbbra is eladhatja a raktáron lévő készülékeket, mondjuk az is igaz, hogy az Apple nem szállíthat nekik további egységeket december 25. után.
Cupertino nagy szerencséjére a tilalom csak a Watch Series 9 és a Watch Ultra 2 modellekre vonatkozik, és csak az USA-ban, korábbi kiadásokat, vagy az Egyesült Államokon kívül értékesített termékek forgalmazását ez az ítélet nem befolyásolja.
Forrás: GSMArena