A Samsung Galaxy Ring érzékelni fogja a bőr hőmérsékletét és a horkolást is
Július 10-én a Samsung bemutatja első okosgyűrűjét, ami a Galaxy Ring névre hallgat. A készüléket igazából már február óta folyamatosan harangozza be a gyártó, de nem hivatalos forrásokból is egyre többet hallunk róla. Nemrég napvilágra került néhány várható funkció is.
Az Android Authority csapata ízekre szedte a Samsung Health APK fájlját, és abban találtak néhány várható funkcióra utaló jeleket. Az okosgyűrű többek között képes lesz a pulzusszám és a stressz monitorozására, illetve eszköztárában megtalálhatjuk majd a bőr hőmérsékletének mérése, illetve a menstruációs ciklus nyomon követése lehetőségeket is.
A Galaxy Ring érzékelni fogja majd a horkolást is, habár ehhez egy telefonra lesz szükség, amely a közelben, és éppen töltőn van. Egyik funkció sem forradalmi, hiszen a legtöbb új Galaxy Watch okosóra képes ezekre.
Nagy valószínűséggel a Galaxy Ring képes lesz együttműködni a már meglévő Galaxy Watch órákkal, hogy javítsa az egészségkövetést. A Samsung Galaxy Ring várhatóan 350 dolláros áron lesz kapható, vagyis 127 ezer forint körül értékesítik majd.
Elvileg lesz hozzá egy 10 dolláros havi előfizetés, amely a Fitbit Premiumhoz hasonlóan további funkciókat nyit meg az okosgyűrű tulajdonosa előtt. Ne feledjétek, július 10-én érkezik a készülék, vagyis már nem kell sokat várnunk arra, hogy hivatalosan leleplezzék, és minden funkcióját nyilvánosságra hozzák.
Forrás: GSMArena