Ezek a cégek uralták a kínai okosóra-piacot az év első három hónapjában

Kína az egyik legnagyobb értékesítési régió, legyen szó okostelefonokról vagy okosórákról. Az ázsiai piacot az Apple és a Huawei uralták 2026 első negyedévében, de az Oppo, és a Xiaomi is labdába tudott rúgni.
A legnagyobb gyártók rangsorát az Apple vezeti 40,2 százalékos részesedéssel, ami több mint 157 ezer eladott órát jelent az év első három hónapjában. A Huawei a második helyet szerezte meg 32,64 százalékos szelettel és közel 127 ezer értékesített portékával; közöttük kiemelt szerepet játszott a globálisan is sikeres Watch Fit sorozat.
Ez a két óriásvállalat gyakorlatilag kisajátította a kínai piacot, hiszen az összes eladás 72,9 százaléka hozzájuk köthető, alig hagyva területet a kisebb versenytársaknak. Az átlagos eladási árak világosan mutatják a márkák közötti különbséget: az Apple kínálja a legdrágábban készülékeit, őket követi az Oppo. A Huawei a közép-felső kategóriát célozza a saját árszintjével, míg a Xiaomi és a Redmi a tömegpiacot szolgálja ki.
Mondanunk sem kell, hogy a technológiai trendek középpontjában a mesterséges intelligencia alapú funkciók állnak. Ezen túlmenően az energiahatékonyság javítása is egy általánosan kitűzött cél a gyártók részéről. A cégek igyekeznek egyre több intelligens elemzést építeni az óráikba, miközben próbálják kitolni a töltések közötti időt. Erre a legjobb példa a Honor, amely a Watch 6+ modellel rekordot jelentő, 35 napos üzemidőt ígér, ami új mércét állíthat fel a piacon, és komoly kihívást jelenthet a jelenlegi piacvezetők számára a jövőben.
Forrás: Huawei Central