Próbára tették az Apple Watch Ultra 3 akkumulátorát

A Nextpit magazin egy valós körülmények között végzett tesztben vizsgálta meg az új Apple Watch Ultra 3 akkumulátorának teljesítményét, hogy kiderüljön, az almás gyártó által ígért, 36-ról 42 órára növelt üzemidő valóban megállja-e a helyét. Az eredmények szerint az óra hozza az ígért szintet, de kevésbé erőforrás-igényes használat mellett a tesztelő többet remélt.

A teszt során az órát bekapcsolt Always On Display funkcióval és aktív szenzorkészlettel használták. Azt érdemes megemlíteni, hogy a tesztelő egy sérülés miatt nem végzett intenzív edzéseket, mindössze egy 14 perces, GPS-es séta terhelte a készüléket. Ilyen visszafogott használat mellett az óra 42 óra 35 perc után kapcsolt ki.

Most ez nagyjából az, amivel az Apple kecsegtet, de a tesztelő mégis csalódott volt, mert ilyen alacsony terhelés mellett arra számított, hogy az óra jelentősen túlteljesíti majd a gyártói vállalást.Azért a töltési teszt szolgált egy fontos tanulsággal. Míg az Apple körülbelül 75 percet ígér, a tesztelőnek ez 103 percig tartott.

Ennek oka, hogy a gyári gyorstöltési sebesség eléréséhez az Apple saját, 20 wattos USB-C adapterére vagy egy azzal kompatibilis töltőre van szükség. A tesztelő egy 30 wattos MacBook Air adaptert használt, amely nem rendelkezik a megfelelő töltési profillal, így az óra valószínűleg egy lassabb, 15 wattos sebességen nyerte vissza az elvesztett energiákat.

A tesztelő első benyomása végsősoron az, hogy az Apple Watch Ultra 3 pontosan annyit nyújt, amennyit az Apple ígér, de semmivel sem többet. Ami pedig a gyorstöltést illeti, ha szeretnénk teljes egészében igénybe venni, kénytelenek leszünk egy olyan 20 wattos adaptert használni, ami támogatja a megfelelő protokollokat.

Forrás: Nextpit