Mostantól elérhető a vérnyomást is mérő Iris Smart Ring okosgyűrű

Az Iris nevű cég valamikor az idei év eleven indított egy közösségi finanszírozási kampányt, hogy piacra dobhassák az Iris Smart Ringet. A gyűjtés sikeres volt az Kickstarteren, így a készülék forgalomba kerülhet. A gyűrűvel mérni lehet véroxigénszintet, a pulzust, jövőre pedig ha minden igaz, megkapjuk a vérnyomásmérés és a bőrhőmérséklet-mérés funkciót is. 

A gyűrűt mostantól elő lehet rendelni, miután sikeresen lezárult annak Kickstarter kampánya. A februárban indított kampány során több, mint 4000 darabot értesítettek, ebből összejött nagyjából 650 ezer dollár. Most egy Indiegogo InDemand projekt keretein belül lehet előrendelni a készüléket, mégpedig cirka 204 dolláros áron. Összehasonlításként említhetjük, hogy az Oura gyűrű 299 dollárt kóstál, viszont az eredeti Kickstarter programban 152 dollár volt a legalacsonyabb összegű hozzájárulás a termék megvalósulásához.

Akik előrendelnek, decemberben meg is kaphatják az Iris Smart Ringet, amely mellé örökös ingyenes előfizetést is ad a gyártó, ebben benne foglaltatik minden prémium szolgálatás, amit a gyűrű mellé kínálnak. Ez amúgy 10 dollár lenne havonta, szóval érdemes lecsapni a készülékre a megjelenés előtt. Ha valakinek esetleg mégsem tetszene a készülék, a gyártó 14 napos visszavásárlást biztosít.

Az Iris Smart Ring 18 LED-es PPG és 6 fotodetektoros szenzor révén biztosítja a pulzusmérés, véroxigénszint-mérés valamint a szívfrekvencia-variabilitás mérését. Ami miatt az Iris Smart Ring lenyomhatja az olyan kihívókat, mint az Oura, az az orvosi szintű vérnyomásmérő és hőmérő szenzor, de ezeket érdemben majd csak jövőre lehet használni, miután 2024-ben egy frissítés aktiválja őket.

A gyűrű természetesen az alvási minőséget is képes követni és a stressz-szintet is. Az okosgyűrű mindössze 5 mm széles és 2,5 mm vastag, súlya pedig 5 gramm alatti. Az Indiegogós kampány készlete limitált, így ha esetleg érdekel a termék és olyan régióban élsz, ahol hozza lehet jutni, érdemes erre a linkre kattintva tájékozódni.

Forrás: NotebookCheck