Hivatalosnak tűnő renderek szivárogtak ki a Samsung Galaxy Watch 5 órákkal a főszerepben

Ha minden jól megy, akkor augusztusban bemutatásra kerül a Samsung Galaxy Watch okosórák következő generációja, tehát a debütálás napról – napra közelebb van. A népszerű szivárogtató Evan Blass és a 91mobiles csapata hivatalosnak tűnő, részletes, renderelt képeken tárja most fel az órák várható dizájnját.

A Galaxy Watch 5 Pro elviekben a tavalyi Classic modell folytatása lesz, amelyet LTE modemmel szerelt, illetve csak a Bluetooth kapcsolatokat támogató verzióban is meg lehet majd vásárolni, fekete és szürke árnyalatokban.

Samsung Galaxy Watch 5 Pro

Az órát csupán egyetlen méretben forgalmazzák majd, 45 mm-es lesz, míg az alapmodell 44 mm-es kiszerelésben is választható lesz.

Szintén

Egyesek szerint számítani lehet arra, hogy egy ennél kisebb, 40 mm-es kiadás lesz majd csak elérhető a bemutatót követően, a nagyobb kiadás majd csak később kerül forgalomba. A Galaxy Watch 5 az eddigiek alapján fekete, kék és fehér festéssel lesz majd kapható.

Samsung Galaxy Watch 5

Akármelyik színt és méretet is választjuk, az órák külső borítása minden esetben megfelel majd az 5ATM besorolásnak. A renderek alapján jól látható, hogy a GPS navigáció továbbra is támogatott lesz. Ki lehet még venni a két fizikai gombot az oldalsó részen, illetve a mikrofont is.

Legjobb tudomásunk szerint az okosórák Google Wear OS 3.5 operációs rendszert fognak futtatni, amelyet a dél – koreai gyártó saját fejlesztésű One UI Watch 4.5 felhasználói felülete egészít majd ki.

Ahogyan azt fentebb írtuk, a Samsung Galaxy Watch 5 órák leleplezésére a következő Samsung Unpacked rendezvényen kerülhet sor, amelyen a gyártó hajlítható okostelefonjait, a Galaxy Z Flip 4-et és a Galaxy Z Fold 4-et is a nagyérdemű elé fogják tárni a Galaxy Buds Pro vezeték nélküli fülhallgatóval egyetemben.

Forrás: GSMArena