Friss képek részletezik a Google Pixel Watch 4 újításait
Persze már egy csomó információ napvilágra került a Google Pixel Watch 4-ről, vannak olyanok, amelyek egymásnak ellentmondanak, de akadnak egyöntetű kijelentések is a prémium okosóra kapcsán. Nemrég Evan Blass, az ismert szivárogtató közzétett néhány képet, amelyek a készülék legfontosabb újításait ismertetik.
A Google Pixel Watch 4 két méretben, 41 és 45 mm-es változatban lesz kapható. Az új Actua 360 képernyő az ígéret szerint elképesztő, 3000 nites csúcsfényerőre lesz képes, de az üzemidő is sokat javul. A kisebb modell akár 30, a nagyobb pedig akár 40 órát is kibír bekapcsolt Always On Display mellett. A marketinganyagok szerint a töltés 25%-kal lesz gyorsabb, ami azt jelenti, hogy a töltőrendszert is újratervezték.
Szoftveres oldalon a legfontosabb újítás a Gemini integráció, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók a csuklójuk felemelésével beszéljenek a mesterséges intelligencia asszisztenshez, és persze válaszokat is kapjanak. Fejlődik az egészségkövetés is, az óra több mint 40 edzéstípust támogat majd valós idejű adatokkal, és jelzi, hogy a testünknek mikor van szüksége pihenésre. A repertoár részét képezi majd az EKG, a véroxigénszint-mérés, a légzésszám és a HRV követés is.
A mostani legújabb szivárgás az amerikai árakat is felfedte. A 41 mm-es Wi-Fi modell 349 dollárról, vagyis nagyjából 127 ezer forintról indul, az LTE változat pedig 399 dollárba fog kerülni, ami nagyjából 145 ezer forintot jelent. A 45 mm-es verziót 399 dollárért kínálják majd Wi-Fi-only változatban, az LTE modemmel szerelt verzió pedig 449 dollárt, vagyis cirka 164 ezer forintot fog kóstálni.
Az Egyesült Államokban az LTE modellekhez két év ingyenes Google Fi mobiladatszolgáltatást is adnak majd. A Google Pixel Watch 4 és a Pixel 10 okostelefonok augusztus 20-án mutatkoznak be egy külön, nekik dedikált eseményen.
Forrás: GSMArena