Az iPhone 13 Pro adja majd az ihletet az Apple Watch Pro okosórához

Már mi is beszámoltunk arról korábban, hogy az apple a hamarosan sorra kerülő szeptemberi bejelentésén be fog mutatni egy – jobb híján nevezzük egyelőre így -, strapabíró okosórát, amely az Apple Watch Pro nevet kaphatja majd. A legújabb értesülések és pletykák arról szólnak, hogy komoly dizájnfrissítést kaphat a készülék, amelynek bejelentését hatalmas felhajtás fogja övezni.

A Macotakara néven tevékenykedő szivárogtató nemrégiben közzétett egy jelentést, amelyben az Apple Watch Pro kapja a főszerepet, igaz, sok jellemző, specifikáció már szerepelt korábbi szóbeszédekben. Bennfentesünk úgy tudja, hogy a készülék 1,99 hüvelykes képernyővel fog rendelkezni, az óra házának mérete pedig némileg nagyobb lesz, mint az eddigiek, immáron 47 mm.

Korábbi jelentésekben azt szerepelt, hogy az okosórával kifejezetten a sportolókat szeretné megcélozni az almás vállalat, épp ezért a normál Watch Series 8 óráénál nagyobb akkumulátort fog kapni. A pletykák robosztus fémházról és törésálló képernyőről is említést tesznek.

A szivárogtató szerint az Apple Watch Pro az iPhone 13 Pro dizájnját veszi majd alapul, ennek megfelelően a kijelző lapos lesz, a külső burkolat pedig fém. Mondjuk ő olyanokat is hallott, hogy a többi Apple Watch esetében is bevezetésre kerülhet kerülhet a sík kijelzők alkalmazása. Ezt azért egyelőre kezeljük fenntartással.

Ami az okosóra anyaghasználatát illeti, korábbi szivárogtatások azt állították, hogy készülék borítása akár titánból is készülhet, ennek megfelelően jó húzós lesz a vételára, ami 900 vagy 999 dollár környékén alakulhat. A szóbeszédek szerint a Pro modell rendelkezni fog testhőmérséklet – érzékelő funkcióval, habár állítólag ezt az opciót az alapmodell is meg fogja kapni. Az Apple Watch Series 8 órák belsejében ha minden igaz, S8 chip végzi majd a számításokat, amely elviekben nem sokban fog különbözni a korábbi S7 és S6 modellektől.

Állítólag az Apple Watch Pro egy „One More Thing” vagyis „még egy dolog” bejelentés lesz. Ezt a gyakorlatot még a néhai Steve Jobs kezdte el alkalmazni, aki az igazán fontos bemutatnivaló eszközöket az adott előadás, keynote végére hagyta. Vagyis a Watch Pro egy nagy durranás lesz – ha hihetünk a legújabb értesüléseknek.

Forrás: PhoneArena