Állapotsorral bővülhet a Google Wear OS rendszere

A Google egy rendkívül hasznos újdonsággal, az okostelefonokról már jól ismert állapotsorral kísérletezik a Wear OS operációs rendszeren belül. A fejlesztők jelenleg egy korai tesztverzióban próbálhatják ki a funkciót, amely jelentősen egységesítheti az okosórák felhasználói felületét. Az újítás hivatalos bevezetésére várhatóan csak a következő főverzióban kerülhet sor.

A keresőóriás az androidos mobilokon látotthoz hasonló állapotsort tesztel az okosórákon, amely a képernyő legfelső sávjában kap helyet. A funkció egyelőre kizárólag a Wear OS 7.1 úgynevezett canary emulátorában érhető el a fejlesztők számára. Az új sáv a pontos idő mellett egyszerre mindig csak a legfontosabb, legmagasabb prioritású rendszerinformációt, például az akkumulátor állapotát, a helyadatokat vagy az aktív mikrofont jeleníti meg.

Mivel az okosórák apró kijelzőjén minden milliméter számít, a vállalat okos szoftveres megoldásokkal próbál spórolni a hellyel. Az állapotsor a menüben való görgetés közben automatikusan eltűnik, és csak két másodperc inaktivitás után bukkan fel újra. A rendszer emellett arra is figyel, hogy a teljes képernyős figyelmeztetéseknél rejtve maradjon, illetve sosem mutassa kétszer az időt, ha az aktuális képernyőn már van egy óra.

A Google szerint az újdonság legnagyobb előnye a vizuális konzisztencia, ami minden alkalmazásban egységes óraelrendezést és tipográfiát garantál. Mivel a megoldás jelenleg még csak egy kísérlet, a stabil Wear OS 7.1-ben a felhasználók számára biztosan nem lesz elérhető. Amennyiben a fejlesztői visszajelzések pozitívak lesznek, úgy a funkció jó eséllyel a jövőre debütáló Wear OS 8 részeként fog debütálni.

Forrás: GSMArena, borító: Android Central