Jelenleg ezeket tudni az Apple Watch Series 11-ről

Habár az Apple Watch Series 10 okosórák még messze vannak attól, hogy lejárt lemeznek hívjuk őket, a tech világban már elkezdődtek a találgatások a következő generáció jellemzőiről. A készüléket jobb híján egyelőre nevezzük Apple Watch Series 11-nek. Tettünk egy kört az internet birodalmában, hogy összegyűjtsük, mire számíthatunk az almás gyártó következő okosórájától.
Abban mindenki egyetért, hogy az új modelleket is valószínűleg ősszel leplezik majd le, rendszerint így szokott történni az új iPhone- és Apple Watch-modellekkel. Az árról egyelőre nincsenek előzetes információink, de abban mindig lehet reménykedni, hogy az új modellek nem lesznek drágábbak.
A jelenlegi modellek megújult dizájnnal érkeztek, nagyobb megjelenítővel és vékonyabb, könnyebb kialakítással. Ez alapján feltételezhető, hogy a Series 11 esetében nem lesznek forradalmi változtatások sem a formatervet, sem a dimenziókat illetően.
A pántok rögzítését viszont megvariálhatja az Apple, a cégről ugyanis azt hírlik, hogy egy új, mágneses rögzítési rendszert fejleszt. Amennyiben ezt bevezetik, megtörténhet, hogy a korábbi Apple Watch szíjakat nem lehet majd használni az újabb modellekkel.
Sokszor lehetett arról hallani, hogy az új generáció OLED helyett microLED technológiára fog váltani. Hogy aztán ez megvalósul-e, egyelőre fogalmunk sincs. Az viszont tény, hogy a microLED megjelenítőknek számos előnye van az organikus panelekhez képest.
Ezek nagyobb fényerőre, magasabb felbontásra képesek, amellett, hogy a működésük energiatakarékosabb. Nem mindenki elégedett az Apple Watch órák üzemidejével, így aztán minden olyan újítás és változtatás, ami ezen valamennyit növel, valószínűleg üdvözölt lesz a felhasználók körében.
Ha kívül nem is lesznek forradalmi újítások, a készülék belsejében egy gyorsabb processzor teljesíthet majd szolgálatot, de hogy az egészen pontosan mire lesz képes, jelenleg még nem tudni. Azt viszont igen, hogy a Series 11 órák várhatóan watchOS 12 operációs rendszert fognak futtatni, amelyben számos új funkció kap helyet, számíthatunk újabb mesterséges intelligencia okosságokra is.
Egy másik újítás a vérnyomásmérés lehet, de ne gondoljatok folyamatos mérésre, sokkal inkább egy afféle plusz opció lesz ez, amely képes lesz riasztást küldeni, amennyiben túl magas vagy netán túl alacsony a vérnyomásérték. Orvosi szintű vérnyomásmérésre – mint amit a Huawei D1 vagy D2 modellek tudnak – egyelőre nem érdemes számítani.
Az Apple Watch Ultra 3-hoz hasonlóan a Series 11 is megkaphatja a műholdas kapcsolatok támogatását, ami vészhelyzet esetén lehetővé teszi, hogy segélyhívást indítsunk akkor is, ha nincs mobilhálózati lefedettség.
Túl sok konkrétum tehát egyelőre nincs. Az Apple Watch Series 11 biztosan hoz majd néhány érdekes újítást, ezek közül az egyik lehet a microLED kijelző, talán bekerül a pakliba az 5G-támogatás, illetve a vérnyomáskalkuláció is. Jelenleg a mesterséges intelligencia forradalmát éljük, az Apple biztosan beleprésel a szoftverbe néhány MI-szolgáltatást, kérdés, hogy ezek mennyire lesznek hasznosak, mennyire fognak jól működni.
A felhasználói visszajelzések alapján mindenki örülne a hosszabb üzemidőnek, a fejlettebb egészségkövető funkcióknak, és vannak, akik még vékonyabb kialakításról álmodoznak. Kíváncsian várjuk, hogy az Apple képes lesz-e megfelelni ezeknek az elvárásoknak.
Forrás: TechRadar, PhoneArena, Tom’s Guide