Kétféle verzióban is megjelenhet a Samsung Galaxy Watch Ultra 2

Friss szivárgások szerint a várhatóan júliusban debütáló Galaxy Watch Ultra 2 kétféle mobilhálózati opcióval is megjelenhet. Újabban azt beszélik, hogy a Snapdragon Wear Elite lapkával szerelt újdonság forgalomba kerül majd 5G, illetve 4G modemmel is, és hogy melyiket hol lehet majd beszerezni, az az adott értékesítési régiótól függ majd.

Idén februárban már felbukkant egy SM-L716 modellszámú Samsung okoseszköz az IMEI adatbázisban, amely a gyártó számozási logikája alapján egy 5G-képes Galaxy Watch Ultra 2 variáns lehet. Tudniillik a vállalat hagyományosan a 0 számjegyet használja a kizárólag Wi-Fi kapcsolatra képes modellek jelölésére, az 5-ös kerül a 4G változatok, míg a 6-os az 5G modemmel felvértezett készülékek kódjába.

A Galaxy Club friss jelentése szerint most egy újabb, SM-L715F modellszámú készülék firmware-je jelent meg a Samsung szerverein. Ez egyértelműen arra utal, hogy a dél-koreai gyártó egy hagyományos 4G modemmel szerelt verziót is készít az új csúcskategóriás okosórából. Azt beszélik, hogy a fejlettebb 5G-s modell kizárólag a dél-koreai, illetve az amerikai piacon lesz kapható, míg a világ többi részén mindenkinek be kell érnie a 4G-képes változattal.

A Samsung Galaxy Watch Ultra 2 hardveres képességeiről egyelőre viszonylag keveset tudni, de a Qualcomm nemrég megerősítette, hogy az eszköz belsejében a vadonatúj Snapdragon Wear Elite lapkakészlet teljesít majd szolgálatot. A prémium okosóra várhatóan júliusban, a Galaxy Z Fold 8, illetve a Galaxy Z Flip 8 társaságában fog bemutatkozni a nagyérdemű előtt; addig még biztosan fogunk róla hallani.

Forrás: Sammobile