Így fog kinézni az Amazfit GTR 4 és a GTS 4

A GSMArena munkatársai valahogy szert tettek néhány renderelt képre, amelyeken az Amazfit GTR 4 és a GTS 4 okosórák láthatók. A prémium készülékek szinte megegyező hardveres kiépítéssel fognak rendelkezni, az eltérés elsősorban a külsejükben lesz tetten érhető.

Az Amazfit GTR 4 egy kerek kialakítású, 1,43 hüvelykes AMOLED érintőképernyővel lesz felszerelve, amelyen 466 x 466 képpont sorakozik, a megjelenítő támogatni fogja az always on display funkciót is.

A készülék háza választásunktól függően ezüst és fekete színű alumínium ötvözetből készül majd, a jobb oldalra kerül majd egy fizikai gomb, illetve egy korona is, a még könnyebb vezérlés érdekében. Az óra mellé lesz szilikon, bőr és nejlon anyagú szíj is.

A GTS 4 még ennél is nagyobb kijelzővel lesz felszerelve, ezúttal téglalap formában, a panel 1,75 colos, felbontása pedig 390 x 450 pixel. A ház ezúttal is alumíniumból készül, szintén egy koronával az oldalán.

Az eddigiek alapján úgy tudni, hogy a készülék 9,9 mm vastag lesz, szíj nélkül pedig mindössze 27 grammot nyom. Az okosórát meg lehet majd venni fekete, rózsaarany és barna festéssel is, a szíj pedig készülhet szilikonból vagy nejlonból.

A gyártó több, mint 200 óralapot biztosít majd, amelyek mellé még 30 további animált változat is lesz. Az órák több, mint 150 sport üzemmódot biztosítanak majd, de említést érdemel a kétsávos GPS navigáció is, amely támogatni fogja mind az 5 globális helymeghatározó rendszert.

Mindkét órát felszerelik majd hangszóróval és mikrofonnal is, habár önállóan nem, Bluetooth kapcsolaton keresztül képesek lesznek hívásokat indítani és fogadni, viszont zenét lejátszani akár teljesen függetlenül is.

Az egészségkövetéshez egy új 4PD BioTracker 4.0 PPG optikai érzékelőt fognak bevetni, amely elviekben pontosabb egész napos méréseket tesz majd lehetővé, akár a felhasználó pulzusáról, véroxigénszintjéről, vagy a stressz-szintjéről van szó. Az okosórák Zepp OS 2.0 rendszert fognak futtatni, amelyet bizonyos régiókban az Amazon Alexa támogatás fog kiegészíteni.

Az Amazfit GTR 4 ha minden jól megy, 475 mAh kapacitású akkumulátorral lesz felszerelve, amely elviekben 12 napos működést tesz lehetővé, normál felhasználás mellett. A GTS 4 modell esetében ugyanez a kapacitás 300 mAh-s, a telep pedig 7 napig lesz képes működtetni a készüléket, egyetlen feltöltéssel. Azt egyelőre nem tudni, hogy az órák mikor fognak debütálni, illetve a várható árazás sem ismert még, de abban biztosak vagyunk, hogy hamarosan újra hallani fogunk róluk.

Forrás: GSMArena