Azért a Google Pixel Watch 4-nek mégiscsak lesznek újításai

Az alapján, amit eddig a Google Pixel Watch 4-ről hallottunk, a keresőóriás új okosórája csupán egy kisebb frissítésnek tűnik, de a legfrissebb szivárgások beszámolnak néhány egészen klassz újításról.

A Google Pixel Watch 4 eddigi szivárgásai alapján az okosóra nem tűnik jelentős előrelépésnek elődjéhez képest. Ugyanaz a hardveres platform kerül a belsejébe, a dizájnt sem piszkálják, és a korábbi hírek szerint csak egy némileg méretesebb akkumulátor, illetve egy valamivel fényesebb kijelző különböztetheti meg a korábbi változatoktól.

Egy friss szivárgás szerint azonban egy kulcsfontosságú területen hatalmas ugrást ígér, ez pedig nem más, mint a javíthatóság. Míg a korábbi Pixel órák egy komolyabb hiba esetén gyakorlatilag elektronikai hulladékká váltak, addig a Watch 4-et már jól szerelhetőre szeretnék tenni.

A friss infók szerint a jövőben egy kipurcant akkumulátor vagy betört üveg nem jelenti majd az okosóra cseréjét. A fenntarthatóság szempontjából is óriási előrelépés a termékvonal számára. A javíthatóság mellett a készülék biztonsági funkciói is jelentősen bővülnek, a már meglévő lehetőségeket, mint amilyen a személyes biztonság, az esés- és az ütközésérzékelés, a műholdas SOS kommunikáció lehetősége egészíti majd ki.

Ami pedig az egészségügyi funkciókat illeti, kapunk egy fontos újítást: a Pixel Watch 4 a folyamatos, háttérben történő véroxigénszint-mérés segítségével képes lesz a légzési problémák észlelésére is. A Google Pixel Watch 4 augusztus 20-án mutatkozik be hivatalosan a Pixel 10 okostelefonok társaságában, és ez már teljesen hivatalos, a gyártó nemrég jelentette be.

Forrás: Notebookcheck