Az LG gyárthatja a microLED kijelzőket az Apple Watch órákhoz

Nem is olyan rég mi magunk is beszámoltunk arról, hogy a jövő Apple óráiban, egészen pontosan a következő Ultra modellben, de talán nem csak kizárólag abban, microLED megjelenítőkre cserélhetik a mostani OLED paneleket. A legfrissebb jelentések már arról is beszélnek, hogy melyik cég lehet ezeknek a fontos komponenseknek a beszállítója. A címből már kitalálható, hogy ezt a szerepet az LG töltheti be, egészében pontosan annak Display divíziója.

Iparági források szerint az LG Display már beindította a műveleteket és habár egyelőre csak nagyon kis mennyiségben, de elkezdte gyártani a hátlapokat, az úgynevezett „backplane” modulokat ezekhez a microLED képernyőkhöz. A kijelzők tényleges gyártása valamikor jövőre, az év második felében indulhat be, vagyis az első microLED panellel szerelt Apple Watch okosóra 2025-ben debütálhat.

Ez némileg ellentmond azoknak az értesüléseknek, amelyek szerint a nagy konkurens, vagyis a Samsung már jövőre kész lesz a saját microLED alternatívájával. Persze az nagyon is benne van a pakliban, hogy a másik nagy dél-koreai cégnek esze ágában sincs megosztani ezeket a kijelzőket az almás vállalattal és előbb inkább a saját termékein, vagyis az éppen aktuális Galaxy Watch órákon vetné be azokat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor alkatrészek beszerzéséről van szó, az Apple szeret több lábon állni, ami azt jelenti, hogy mindkét céggel megállapodásra törekednek majd és igénybe veszik mind a Samsung, mind az LG szolgáltatásait. Ennek ellenére nem érdemes 2025 előtt microLED megjelenítővel szerelt Apple Watch órára számítani, legalábbis ezt állítja a nemrég publikált jelentés.

Forrás: GSMArena