Az Apple szerint az Oppo ellopta az Apple Watch szenzortechnológiáját

Az Apple egy bírósági beadványban azzal vádolja az Oppót, hogy egyik volt mérnöke, Csen Si, Apple Watchcsal kapcsolatos üzleti titkokat lopott el és adott át a kínai vállalatnak. Az almás gyártó szerint a mérnök egy belső prezentáción is megosztotta az adatokat, miközben az Oppo tagadja, hogy üzleti titkokhoz jutott volna.
Az Apple már augusztusban megvádolta Csen Sit, hogy bizalmas adatokat lopott, de a múlt heti beadványban részletezték, hogy a mérnök egy előadást is tartott az Oppót több száz alkalmazottjának. Ennek a címe „Az Apple szenzor hardver kutatási fejlesztési filozófiája és módszertana” volt, és az Apple szerint Csen közvetlenül az Apple-től szerzett diákat használt fel, válaszolt az Apple szenzortervezésével kapcsolatos kérdésekre, és betekintést nyújtott a jövőbeli terméktervekbe is.
Az Apple bizonyítékként hozza fel, hogy Csen, mielőtt elhagyta a céget, 63 fájlt töltött le egy védett Box mappából valamilyen USB-meghajtóra, majd rákeresett, hogyan tudná eltüntetni a nyomait. Csen állítólag azt is közölte az Oppóval, hogy annyi információt gyűjt, amennyit csak lehetséges a pulzusmérő módszerekről. Az illető most az Oppónál dolgozik szenzortechnológiai fejlesztőként.
Az Apple kártérítést, büntető kártérítést és a perköltségek fedezését kéri, valamint egy bírósági végzést, amely megakadályozza az Oppo termékeinek fejlesztését az Apple technológiájával, és karanténba szeretné helyezni az érintett Oppo alkalmazottakat. Ezt most ne úgy értsétek, mint járványok esetén, az elkülönítés jogi értelemben történik. A kínai gyártó azzal védekezik, hogy átfogó belső vizsgálatot tartottak, és semmi jelét nem találták annak, hogy cégük bármilyen, az Apple-től származó üzleti titkot kapott volna Csentől.
Állítások szerint a prezentáció csupán általános mérnöki elveket vizsgált, átadás, nem volt szó Apple-től származó információkról. Eközben Csen egy nemrég diagnosztizált egészségügyi állapotra hivatkozva kérte a vallomástételének elhalasztását vagy korlátozását, mondván az eljárással járó stressz súlyosbíthatja az állapotát. Az Apple azzal is megvádolta az Oppót, hogy visszatartja a kért dokumentumokat, és törlési lehetőséget biztosított Csennek a per megindítása után. A bíróság most arra kötelezte az Oppót, hogy legkésőbb október 31-ig adja át az Apple által kért dokumentumokat, hogy felmérhessék az adatlopás mértékét.
Forrás: MacRumors
