Szeptemberben érkezhet a Nothing első saját márkás okosórája

Az egyik jól értesült bennfentes szerint a Nothing szeptemberben mutathatja be első saját márkás okosóráját. Az átlátszó dizájnelemekkel érkező, első körben csak maroknyi piacon debütáló prémium okosóra várhatóan 300 dollár alatti áron kerül forgalomba; az ár alapján jó eséllyel Wear OS operációs rendszerrel.

Bár a Nothingnak van egy CMF nevű márkája, és annak már több okosórája is forgalomba került, a friss szóbeszédek szerint a gyártó a saját neve alatt is bemutathat egy okosórát. Az egyik megbízható bennfentes úgy tudja, hogy a cég már dolgozik egy viselhető okoseszközön, amelynek hivatalos leleplezését a tervek szerint szeptemberre időzítik.

Ami a formatervet illeti, a forrás azt állítja, hogy az újdonság hű marad a gyártó jellegzetes és egyedi dizájnyelvéhez, ennek megfelelően a készülék kialakításában várhatóan átlátszó vagy áttetsző vizuális elemek is feltűnnek majd, megidézve a vállalat népszerű okostelefonjait és fülhallgatóit. A bemutatót követően az órát eleinte csak pár országban teszik majd elérhetővé a vásárlók számára. Ezt már csak mi tesszük hozzá, hogy valószínűleg egy sikeres bevezetést követően további régiókban is kapható lesz.

Ami az árazást illeti, a Nothing saját márkás órája a hírek szerint 300 dollár alatti, tehát 110 ezer forintnál olcsóbb összegért lesz kapható. Ugyanakkor ezzel a vételárral még mindig a prémium kategóriába sorolható az új termék, ez mind a hardveres, mind a szoftveres képességek szempontjából észlelhető kell hogy legyen. A legtöbben úgy vélik, hogy ilyen árazással a gyártó a Google-féle Wear OS operációs rendszerrel fogja felvértezni a készüléket, nem pedig valamilyen zárt platformmal.

Forrás: GSMArena