Kellemetlen meglepetés érte a Fitbit Air vásárlóit

A Google május elsején leplezte le első kijelző nélküli fitneszkarkötőjét, amely a Fitbit Air névre hallgat. Egyre több előrendelő számol be arról, hogy a kiszállítások már meg is kezdődtek. Van egy kis bibi: azok, akik androidos mobillal szeretnék párosítani az eszközt, áthatolhatatlan falakba ütköznek. A Google-nél tudnak a hibáról, és igyekeznek kijavítani azt.

A Fitbit Air tehát már eljutott az előrendelők egy részéhez, holott a készülék hivatalos megjelenési dátuma május 26-a, azaz holnap lesz. Szóval néhány csomag a vártnál hamarabb eljutott a megrendelőkhöz, aminek következtében, feltehetően a Google által tervezettnél egy nappal korábbi érkezés miatt, az androidos telefonokkal történő párosítás problémákba ütközik.

A Fitbit Air beüzemeléséhez ugyanis az új Google Health alkalmazás 5.0-s verziójára van szükség, ez a szoftverfrissítés azonban még korántsem ért el minden kompatibilis készülékre. A Google hivatalosan is megerősítette a párosítási hibát, a vállalat pedig már dolgozik a probléma elhárításán. A gyakorlatban egyébként ez úgy néz ki, hogy amikor a felhasználó megpróbálja párosítani a viselhető eszközt, egy hibaüzenet fogadja, miszerint a művelethez a Google Health alkalmazás frissített verziója szükséges, amely az adott telefonon talán még nem is érhető el.

Sőt, a cég egyik termékképviselője a Redditen válaszolt egy pórul járt felhasználónak, mondván, a Google mindent megtesz annak érdekében, hogy a korai kiszállítások miatt felgyorsítsa az androidos frissítés terjesztését, amely rövid időn belül mindenki számára elérhetővé válik. Érdekes amúgy, hogy iOS rendszeren a párosítással egyáltalán nincsenek problémák, mivel az Apple platformján már élesedett a szükséges szoftververzió.

Forrás: GSMArena