2026-ban érkezik a nagyobb és micro LED kijelzős Apple Watch Ultra

A tajvani TrendForce kutatócég friss jelentése szerint az Apple Watch Ultra okosóra egy teljesen megújult változata érkezik majd 2026-ban. Az okosórát az almás gyártó OLED helyett micro LED képernyővel fogja felszerelni, ami az eddigieknél méretesebb is.

Ha esetleg nem tudtad volna, a jelenlegi Apple Watch Ultra képernyője 1,93 hüvelykes, de ha hihetünk ezeknek az új információknak, akkor a micro LED panellel szerelt kiadás már 2,12 colos kijelzővel fog debütálni. Ez a megjelenítő akár kétszer, vagy háromszor is többe kerülhet, mint a jelenleg alkalmazott OLED megoldás, a tippek szerint csak ez a komponenes 120 dollárt kóstálhat. Ha minden a tervek szerint megy, akkor a szóban forgó kijelzőt az OSRAM, illetve az LG Display fogja gyártani.

Igazából nem újdonság már, hogy az Apple komoly terveket dédelget a micro LED kijelzőkkel kapcsolatban, és hogy azt az Apple Watch Ultra esetében alkalmazni szeretné, hallottunk már erről Ross Youngtól is, aki egy kifejezetten képernyőkel foglalkozó elemző. A micro LED panelekben az a jó, hogy magasabb fényerőt, jobb színvisszaadást, szélesebb betekintési szögeket, valamint hatékonyabb működést tesznek lehetővé. Ez a projekt arról is szól, hogy az Apple minél jobban csökkenteni tudja a függőségét a Samsungtól, mint beszállító. Annak is megvannak az előnyei, ha a kijelzőt is házon belül tervezi, akárcsak a chipeket, szóval nem nehéz átlátni a gyártó szándékait, céljait.

Más források korábban azt jósolták, hogy a micro LED bevezetése, ami az Apple Watch Ultra okosórával kezdődik valamikor 2025-ben le fog zajlani, de a TrendForce jóslatai sajnos valószínűbbnek tűnik, a 2026-os starttal. Mindezt úgy, hogy az Apple nem most kezdett el foglalkozni a micro LED technológiával. A jelenleg Tim Cook által vezetett vállalat már 10 éve kutatja ezeket a kijelzőket, és állítólag a hosszú távú terv az volna, hogy minden jelenleg alkalmazott LCD, OLED és mini LED panelt micro LED-re cseréljenek az összes terméken.

Forrás: MacRumors