Nagyobb lesz a következő Apple Watch Ultra modell

Egy újabb, nagyobb képernyőjű Apple Watch Ultra okosóra érkezik jövőre – állítja a legújabb jelentés a DigiTimes-tól. Az információ összhangban van azzal, amit korábban egy hongkongi IT-elemző, Jeff Pu jósolt az órával kapcsolatban.

A jelenlegi Apple Watch Ultra 1,93 hüvelykes képernyővel rendelkezik, a 2024-ben debütáló modell azonban 10 százalékkal nagyobb kijelzővel lesz felszerelve, ami 2,1 inches lesz. Ezzel a modell lesz az első olyan Apple Watch, amelynek kijelzője 50 milliméternél is nagyobb.

A készülék micro LED technológián alapuló megjelenítővel érkezik, ami nagyobb fényerőt, kevesebb energiafogyasztást és nagyobb kontrasztarányt jelent a hagyományos OLED megoldásokhoz képest.

Jelenleg nem ismert, hogy lesz-e frissített Apple Watch Ultra verzió idén, de a hírek alapján nem valószínű. A micro LED technológia lehetővé teszi majd az Apple számára, hogy még innovatívabb eszközöket dobjon piacra, beleértve hajlítható és feltekerhető képernyős iPhone-okat és teljesen átlátszó lencsékkel szerelt kiterjesztett valóság headseteket is. Az egyetlen gond a panel magas gyártási költségeivel van, ezért az Apple-nek még néhány évig várnia kell, hogy teljesen átálhasson ezekre a fajta kijelzőkre.

Forrás: MacRumors