Lefotóztak egy Apple Watch Series 10 prototípust, egy különös szenzorral

Nemrég kiszivárgott egy fotó, amelyen állítólag egy Apple Watch Series 10 prototípus látható, mégpedig egy olyan gyártáselőtti példány, amelynek szenzorelrendezése eltér a megszokottól. A készülék hátlapján a középső szívritmus- és véroxigénszint-mérésére szolgáló LED-ek feltűnően kisebbek, és egy új, részben átlátszó gyűrű veszi körül őket, amely szintén LED-eket tartalmazhat.
Egyelőre senki nem tudja, hogy mire szolgál ez a gyűrű alakú érzékelő. Felmerült az is, hogy talán az Apple régóta fejlesztett vércukor- netán vérnyomásmérő technológiájának egy korai változata lehet, de még ha így is van, ezek a szenzorok még messze vannak attól, hogy kereskedelmi forgalomba kerülő termékekbe szereljék őket.
Ami azt illeti, még az Apple Watch Series 11-ben sem lesznek ott. Egyébként a Series 10-ből továbbra is hiányoznak olyan szenzorok, mint a stressz-szintet mérő EDA érzékelő vagy a testösszetételt elemző szenzor, amelyek egyes versenytársaknál már megtalálhatóak. Talán éppen ezeknek egy kezdetleges formáját látjuk ezen a prototípuson.
A helyzet az, hogy jelenleg kevés konkrétum tudható a következő generációs Apple Watch-ról, amelyet valószínűleg szokás szerint szeptemberben mutatnak be. A szóbeszédek szerint a legtöbb nagyobb újítás még nem lesz kész, mire eljön a bemutató napja.
Olyan értesülések is keringenek, hogy a jövőbeli Apple Watch-okat kamerával szerelhetik fel, ami képes lesz az óra környezetét kielemezni, majd ezután válaszokat kaphatunk a kérdéseinkre az adott kontextustól függően. Ez a plusz hardver állítólag 2027-ben kerülhet az Apple Watch-okba, ami azt sugallja, hogy a közelgő Watch generációk nem hoznak majd forradalmi áttöréseket.
Forrás: Notebookcheck
